Ismétlés?

Sokszor hallottam magam is: Ismétlés a tudás anyja. (De ki az apja, kérdezi Schiff András egy interjúban) Magam nem vagyok annyira az ismétlés híve, legalábbis ami a számszerű ismétlést illeti. Mi értelme van ismételni valamit, ha a minőség nem növekszik, nem jönnek létre új szemléletek? Szerintem semmi. Puszta ismétlés. Popper Péter egyik előadásában, azt hiszem talán a kényszerek fogságában című mesterkurzus sorozaton tartott elmélkedésében, hangos gondolkodásában említi, hogy a mechanikus, sokszori ismétlés például az egyik ismertető jegye a kényszeres viselkedésnek. Itt most eszembe is jut egy másik fogalom. Wiederholungswang. Ismétlési kényszer. Na de vajon hogyan is lehet ez? Mármint ami a zenét, illetve a tanítási, pedagógiai vonatkozását illeti. A magam tapasztalatából kiindulva (s önmagam megfigyeléséből, emlékeimből) az ismétlés önmagában egy veszedelmes dolog számomra, pláne, hogyha ez a hibátlanság követelményével is párosul. Hospitálások alatt, de ifjabb tanárkollégák tanítási szituációit, elbeszéléseit hallgatva is sokszor hallottam ezeket elhangozni: Legalább tízszer, hibátlanul. Ha elrontod, akkor kezdődik előröl a számolás. Hát nem tudom, megmondom őszintén, van-e jobb módszer ennél arra, hogy valakinek , pláne egy gyermeknek az önbizalmát, és egyszersmind kedvét is elvegye a zenetanulástól. Sokszor a zongora billentyűi fölött ülve inkább éreztem kellemesen, megnyugodva magamat ilyen helyzetekben, amikor például egy technikai probléma megoldásán fáradoztam. Noha volt értelme, és célja cselekedetemnek, de maga a helyzet inkább hasonlított számomra egyfajta ringatózáshoz, mondjuk a bölcsőben. Valahol ismétlés az is, hogy egy darabot, zeneművet többször is eljátszunk koncerten. No de miért? Mert szeretjük? Vagy mert újra át akarjuk élni a sikert? Nem elég az egyszer? Önmagában az ismétlés nem adhat célt, sem pedig utat annak, hogy valamiből merítsünk. De még akkor sem, ha mondjuk egy koncertező, világjáró zongoraművész ismétli műsorát koncertről koncertre. Persze, mit sem tudhatok én arról az életformáról, motivációs rendszerről, ami őket készteti, fenntartja a pályán, mivel nem vagyok benne. Mindenesetre valahol az az érzésem, hogy a karrier, és a siker az, ami elveszti a zene értékét ezzel a sok ismétléssel. Legalábbis én nem tudom elképzelni, hogy a néha naponta koncertező sztárok minden egyes fellépést egyedi, megismételhetetlen bensőséges élményként tartanak számon. Valahogy elvész minden az ismétlések tengerében egy naptári évbe zsúfolva, és bizony évről évre egyre intenzívebben. Még karácsony sem volt, már húsvéti nyuszik sorakoznak a boltok polcain. Nyár. Július végén már tanévkezdés, szeptember végén már “sötétedik” és lassan bekúsznak a gyertyák, és koszorúk, virágok, halloweentökök a mindennapjainkba. Aztán a kör kezdődik előröl. Ismétlés. Persze sok minden vesz körül bennünket, ami ciklikus. De vajon érdemes-e életünket, benső történéseinket is ciklikusan élni?