GondolomBloG

Gesztus

Emberi, benső tartalmaink kifejeződése ez, amely a zenében is éppen ugyan olyan fontos, és jelenlévő, élő valami kell hogy legyen, mint létünk más dimenzióiban. Egészen mást vált ki belőlem Beethoven egyszerű akkordja, mint Mozart ugyanazon összhangzata, akár műfajon érzelemvilágon belül is. Hiszen mennyire más, és más habitus jellemezte mindkét szerzőt, mégis, a zene ugyanazon eszközeit felhasználva egészen különböző képzetek, érzelemvilágok jelennek meg képzeletemben. Az összhangzat kelthet feszültséget, sugallhat bizonytalanságot, örömöt, bánatot. Az alkotóelemeinek változásával, zenei folyamatba rendezve pedig konkrét lelki folyamatok kivetülése lehet, aminek elemzésével, és az asszociációink, érzéseink felfedezésével önmagunk megértése, megismerése, feltárása -és ezek által- gyógyítása, tudatosítása felé haladhatunk. A gesztus -lelki alkattól, érdeklődési körtől, életkortól függően- különböző zenei stílusokon, műfajokon keresztül adható át. Személyes véleményem az, hogy ezeket mindenkinek saját magának kell tudatosan összeválogatnia a tanítvány szükségleteinek, mentális fejlődésének leginkább megfelelő módon, amihez széles közű anyag, és önismeret kell társuljon. Hiszen nem lehet konkrét szerzőket javasolni feledve egy problémát mondjuk az életkorra tekintve. A komponisták önmaguk is -sőt, hírhedten különösen- bonyolult,személyiségek, gazdag érzelemvilágú emberek voltak, így hátrahagyott örökségükből bátran válogathatunk a legkisebb gyermektől a serdülőn, és a fiatalemberen át az érett felnőtt emberig. Meglepő lehet, de bátran állíthatom, hogy akár még Rachmaninov, de  Schumann, és Brahms műveiből is egészen bátran válogathatunk bármilyen életkorú tanítvány számára teljes nyugalommal -akárcsak az ismerkedés, érdeklődés felkeltése végett is. A tanítványait mélyebben, személyesebben ismerő pedagógus pedig válogasson tudatosan, az emberi élet velejáró nehézségeit kifejező, vagy éppen a felszabadultságot, önfeledtséget megmutató, tükröző zenét diákjainak. Mindhárom romantikus szerzőt erősen jellemzi a mélyről jövő, impulzív, néha indulatos, agresszív zenei megnyilvánulás, de nem csak ez. Álmodozás, szerelem, vágy a békére, idilli hangulatok, és elzárkózás egyaránt megtalálható zenéjükben. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy csak olyan terhet, terheket tegyünk rájuk, amiket képesek elviselni, és amiben megláthatják idővel személyes előmenetelükre tovább mutató céljaikat, vágyaik megtestesülését, vagy esetleg új perspektívák megnyílását teszik lehetővé. A személyes élet leterheltsége, a világból mindenfelől áradó néha egyébként is már-már elviselhetetlen mennyiségű követelmény, elvárás könnyen kedvét szegheti a tanulónak. Amennyire csak lehet, legyen sziget, biztonságos pont a zenetanulás. A gesztus fontosságát azért hangsúlyozom ki, mert megtapasztalása, a tanár személyes kisugárzásán keresztül a tanítványban mélyen elfojtott, feldolgozatlan konfliktusok megoldását segítheti az átadás segítségével. A tanár egyszersmind segítő szerepben is van -tetszik, nem tetszik- aminek meg kell felelnie, és felelősséggel tartozik önnön érzelemvilágáért, mentális egészségéért munkavégzésének lehető leghatékonyabb, és minőségibb voltáért.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!