Nehéz, sőt, néha kifejezetten elkeserítő dolog az, hogy azért, mert felismertem valamit, attól még nem tudtam meg azáltal semmi biztosat, s nem került egyetlen egy puzzle darab sem a helyére. Mert a végtelenben nincsen semminek sem helye, csak adott pontból kiindulva tudok felfedezni engem körülvevő meghatározó tényezőket, viszonyrendszereket. Viszont ha van kiindulópontom, -már pedig az az én esetemben adott, mert ember vagyok, és saját magamból indulok ki alapjában véve- az szükségszerűen téves következtetéshez vezet. Ebben kell megtanulnom élni, lavírozni olyasmik elől amik már az élet ellen dolgoznak.
Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Én úgy gondolom, hogy amikor felismerünk valamit és látszólag mégsem kerül egy puzzle darab sem a helyére, az azért van, mert még nem látjuk, mi került a helyére. Egyszer történt velem valami, amitől ugyan nem vártam sokat, látszólag semmilyen következménye nem volt. Évekkel később értettem meg, hogy az életemnek az egyik legmeghatározóbb része nem lenne most, ha akkor az a dolog nem történik meg. De évekig tartott, mire véletlenül, teljesen váratlanul rájöttem erre az összefüggésre. Isten irányítása alatt semmi sem történik ok nélkül, még egy hajszál sem hull ok nélkül a földre, de sok ilyen összefüggést csak a Mennyben fogunk megérteni. A lényeg, hogy Isten most is érti, mi miért történik, és ezzel a végtelen tudással vigyázza a mi véges tudásunkat.