Az ember néha azokra a hím császárpingvinekre hasonlít, akik egyedülálló módon az antarktiszi télben költenek 130 km\h-s szélben, és -40 fokban étlen, szomjan hónapokig, míg a nőstények a déli óceán fagyhatára mentén táplálkoznak. Akinek a csemetéi elhullottak, vagy a tojásból ki sem keltek, azok egymást csípve, ütve, taszigálva versenyeznek egy-egy elveszettnek hitt fióka gondozásáért, majd a marakodás közepette halálra tapossák azt. Pedig ha egy is felemelné a fejét, és kitekintene, hogy épp hányan kóborolnak el a közösségből a biztos halált jelentő semmibe, akkor utánuk eredhetnének. De nem. A túloltalmazott, és az elcsatangolt is elhullik. A különbség csak annyi: Előbbieket az oktalan érzelmi szeretet nyomja agyon, utóbbiakat pedig a tudat, és a figyelem hiánya révén éri a fagyhalál messzi az életet jelentő közegtől.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: